Aon Magyarország Kft.

Kockázatok > Szakmai felelősségbiztosítás >>> > Informatikusok szakmai felelőssége

Informatikusok szakmai felelősségbiztosítása

Minden szakma esetében elmondható, hogy felelősséget visel az általa elkészített munkáért, azok színvonaláért, hiányosságaiért. A hivatás sikeres gyakorlásához elengedhetetlen a szakmai tudás, a biztos erkölcsi alap. Nincs ez másképp az informatika terén sem, ahol egyfajta biztos alapot nyújt az informatikusok szakmai felelőssége fedezete, mely szakmai tévedés, mulasztás, hiba esetében nyújt kártérítést.

Az It szakmai felelősségbiztosítás azon kárigényeket téríti meg, melyeket harmadik személy támaszt a biztosítási időszak hatálya alatt és be is jelentene k a biztosítónak.

A fedezet sajátosságai közé tartozik, hogy az alapfedezet kiterjed a jogi védelem költségeire is (pl. bíróságon való megjelenés) még abban az esetben is, ha az adott kereset megalapozatlan, esetlegesen hamis. Térítheti a rágalmazással és becsületsértéssel kapcsolatban felmerülő károkat valamint azon számítástechnikai dokumentumok, feljegyzések nyilvántartások pótlását, melykért maga a Biztosított felelős. Továbbá lehetőség van pótdíj ellenében kiterjesztett kárbejelentési időszak igénylésére, mely a szerződés megszűnését követően egy meghatározott időszak (1 illetve 2 év) alatt is helytáll.

A biztosítási fedezet alapesetben Magyarország területére vonatkozik, de igény esetén a biztosítás az EU, illetve az egész világ, (pótdíjazással USA / Kanadára is) területére is kiterjedhet.Fontos megemlíteni azon pontokat is melyek kizárásra kerülnek a fedezetből, a teljesség igénye nélkül a legfontosabbak a következőek:

  • A szerződés megkötésekor már ismertté vált és korábbi biztosítással fedezett káresemények kizárása
  • Kötbér, adó, bírságok, garanciák
  • Számítógépes vírusok, illetéktelen hozzáférés
  • Termékfelelősség
  • Szabványok és üzleti titkok (szabadalom, üzleti titok illetéktelen használata)

A vállalkozások számára részletes kockázat-elbírálás követően kerül egyedi biztosítási díj kialakításra. Az alkalmazott díj a társaság pénzügyi helyzetétől, tevékenységétől az igényelt limitektől és fedezeti körtől is függ.

Ezen tényezők függvényében, kisebb vállalatok esetében az éves kártérítési limit általában 50 millió forint, közép- és nagyvállalatok esetében az egyes limitigények százmillió forint és több milliárd forint között változnak.

Jelenleg Magyarországon, a kockázati körtől függően 2-3 magyar biztosító ad ajánlatot informatikusok szakmai felelősségbiztosítására, de kockázat  és igény függvényében a külföldi piacról is biztosítunk ajánlatot.


Nyomtatás   Nyomtatás

Keresés a honlapon

Belépés

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

Feliratkozás hírlevélre

Név:
E-mail:

Kapcsolattartó


Kerekes István
értékesítési igazgató

Tel: +36 1 815 9833
Fax: +36 1 815 9807
Aon Magyarország Kft.