Mérnöki kockázatfelmérés
Üzleti tevékenységek végzéséhez megfelelő vagyontárgyak (saját, bérelt, üzemeltetésre átvett) megléte szükséges. Ahhoz, hogy ezek a vagyontárgyak folyamatosan rendelkezésre álljanak, alapvető fontosságú a megfelelő védelmi berendezések (pl. tűzvédelem, vagyonvédelem) alkalmazása, valamint a rendszeres karbantartás. Az egyes vagyontárgyak kockázatait az üzemelésben betöltött szerepük, elhelyezkedésük, értékük és veszélyeztető tényezőik is befolyásolják. Mindezen szempontok alapján javasoljuk a vagyoneszközöket csoportokba sorolni. Az egyes csoportok jellemzői, a feltárt kockázatok, valamint a saját és/vagy iparági kártapasztalat szolgálhat a veszélyeztető tényezők megállapítására.
A mérnöki kockázatfelmérés a kockázatkezelés szerves részeként a vagyontárgyakra és az azokkal kapcsolatos fizikai kockázatokra koncentrál. Ezen tevékenység elvégezhető az átfogó elemzés, a Risk Scan keretein belül, de önmagában is megvalósítható.
A felmérés alapvetően három fázisból épül fel.
Az első részben megbeszéléseken, személyes találkozókon keresztül a szükséges információk összegyűjtése a feladat. Az információk a következő témaköröket érintik:
A második fázisban a már egyezetett információkra alapozva a tényleges kondíciók és állapotok vizsgálatára kerül sor egy bejárás során.
A végső fázisban az Aon Magyarország Kft. rendszerezi és csoportosítja a felmérés során tapasztaltakat, és egy értékelő jelentést készít, amely tartalmazza a kockázatok csökkentésére tett javaslatainkat is. Az értékelés tartalmaz benchmarking információkat is a hasonló jellegű telephelyekkel és iparágakkal kapcsolatban. Mérnökeink munkájának eredményeképpen, a felmérést követően tiszta képet kaphat a vagyontárgyait fenyegető kockázatokról, javaslatokat a kockázatok csökkentéséről.
Amennyiben az itt ismertetett szolgáltatásainkkal kapcsolatban bármilyen kérdése merülne fel, munkatársunk készséggel áll rendelkezésére.